Meghökkentő filmfolytatások, amik sosem készültek el
Emberevő szörnyekkel harcoló E.T., a Krisztusgyilkos gladiátor és Forrest Gump AIDS-es kisfia. Komoly tervek, amiket végül nem sikerült mozivászonra vinni.

Emberevő szörnyekkel harcoló E.T., a Krisztusgyilkos gladiátor és Forrest Gump AIDS-es kisfia. Komoly tervek, amiket végül nem sikerült mozivászonra vinni.

Hét tipp arra az estere, ha százfelé áll a fejed a rengeteg teendő miatt.

King Camp Gillette 1894-ben megálmodott utópisztikus szocialista gigavárosa lett volna az otthona minden amerikainak, egy cég termelt volna mindent, a pénzt kivonták volna a forgalomból, az energiát pedig a Niagara vízesésből merítették volna.

Ahány ország, annyiféle tradíció. Van ahol 13 manó, máshol seprűnyélen száguldó boszorkány viszi a gyerekeknek az ajándékot. A legtöbb országban azonban karácsonykor Jézus születésére emlékeznek.

Biztosan sokan hallották már a figyelmeztetést: nem szabad túltölteni a telefonokat. Még az előtt érdemes kihúzni azokat a töltőből, hogy elérné a 100 százalékot. Persze a túltöltés mítosza hamis, de az éjjeli töltés viszont igenis rosszat tesz az aksiknak. El is mondjuk, hogy miért.

Pár hónap múlva megnyitja kapuit az első víz alatti étterem Európában. S nem ez az egyetlen tengerbe nyúló épület, ami exkluzív betekintést nyújt a felszín alatti világba.

Időben érkezel, de a kezdés 10 percet késik. Hogy mi a cél? Fogalmad sincs. Ki a góré? Homály. Mindenki ötletekkel dobálózik, mások minden felvetést lelőnek. Észre em veszed, de elvesztettél a napból két órát. Pedig lehetne ezt máshogy is.

Közel száz évvel ezelőtt még csak a leggazdagabbak kiváltsága volt a repülés, a luxust pedig néhány fedélzeti ágy jelentette. Azóta nagyot fordult a világ, a legdrágább jegyekért ma már egy többezer méter magasban repülő luxusszállodában bérelhetünk magunknak lakosztályt.

Szinte nem telik úgy el nap, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke ne kerüljön be valami miatt a hírekbe. Azt viszont kevesen tudják, hogy Donald Trump egy sor filmben szerepelt korábban színészként.


Nincs is talán ismertebb épület és híresebb szoba, mint a washingtoni Fehér Ház és az abban található Ovális iroda. Az elnöki rezidencia ikonikus helysége számtalan történelmi fordulat nyomát viseli magán.