Ahány ország, annyiféle tradíció. Van ahol 13 manó, máshol seprűnyélen száguldó boszorkány viszi a gyerekeknek az ajándékot. A legtöbb országban azonban karácsonykor Jézus születésére emlékeznek.

A Télapó olvassa a füstjeleket

Az angolszász kultúrában a karácsonynak különösen nagy jelentősége van, a britek hatalmas lelkesedéssel készülnek az ünnepekre. Érdekesség, hogy a gyerekek a Mikulásnak írt levelet nem postán küldik el, hanem a kandallóba dobják. A mítosz szerint ugyanis a pirosruhás a kívánságokat a kéményből kijövő füstből olvassa ki.

A karácsony napjának egyik különlegessége az úgynevezett cracker, azaz a “karácsonyi pukkantó”, ami egy óriási szaloncukorhoz hasonlít. Belseje azonban nem csokit, hanem a hagyomány szerint papírkoronát, egy viccet és egy kis ajándékot rejt. Nevét onnan kapta, hogy a kibontása általában hangos pukkanással jár.

Ugyancsak különleges brit szokás, hogy december 26-a a szigetországban az úgynevezett Boxing Day, azaz a barátok és ismerősök megajándékozásának napja. A nevét onnan kapta, hogy a hagyomány szerint a középkorban a jómódúak miután befejezték az ünnepi ebédet, a maradékot dobozokba tették és a szolgáiknak adták. Ez a szokás csak a Viktoriánus-kori Angliában vált elterjedté. Egy másik verzió szerint a templomokban ekkor nyitották ki a perselyeket, amelyekből az adományt aznap a szegények között osztották szét.

Alpesi gyerekek horrorkarácsonya

Eredetileg az osztrák területeken vált ismerté az ördögi krampusz mitikus alakja, aki a gyermekek számára valóságos horrorrá tette a Mikulás, vagy épp a karácsony ünnepét. A krampuszok feladata az volt a mítosz szerint, hogy a virgácsával jóra püfölje a rossz gyermekeket. Az osztrák hegyvidékeken még mindig tartják a hagyományt, a felnőttek sokszor ilyen démonnak öltöznek, és az utcán ijesztgetik a fiatalokat. A mítosz azóta finomodott, mi Magyarországon már csak úgy ismerjük, mint a Mikulással együtt érkező ártalmatlan figura, aki a rossz gyermekeknek csak virgácsot, vagy éppen szenet hoz. 

A krampusz legendája a pogány mitológiából ered a 16. századból, a monda szorosan kapcsolódik a boszorkánysághoz. Ez onnan sejthető, hogy a virgács általában egy boszorkánygyülekezet beavatási szertartásának részét képezhette. A hosszú agyarakkal rendelkező szőrös lény a látogatásakor egy tüskés virgáccsal elveri a rossz gyerekeket, majd magával viszi őket az alvilágba. A szülők jellemzően arra használták a krampusz legendáját, hogy a gyermekeiket így megrémítve térítsék jobb belátásra a rossz viselkedés közben.

Csintalan manók ajándéka

A karácsonyi manók története eredetileg az észak-európai népies hagyományokból ered, ahol korántsem a Mikulás lelkes és segítőkész munkatársaiként működtek/működnek. A nisse névre hallgató mitológiai teremtmények nem magasabbak 90 centiméternél, hosszú fehér szakálluk van és rikító színű csúcsos fejfedőt hordanak. Többféle hagyomány él velük kapcsolatban, de az talán közös bennük, hogy kis termetük ellenére hihetetlen erővel bírtak, és karácsonykor előszeretettel lopkodják a gyermekeknek szánt ajándékokat. A csöppségek finomságokat kikészítve igyekeznek lekenyerezni az éj lopakodóit, hogy az ajándékaikat megmentsék tőlük. Persze van olyan változat is, mely szerint például a svéd tomten manók azok akik a népi hiedelem szerint ajándékot hoznak karácsonykor a gyerekeknek.

Izlandon érdekes módon szintén nem a Mikulás hozza az ajándékot, hanem tizenhárom jólasveinn, azaz karácsonyi manó. Ezek a rosszcsontok a hegyekből érkezve karácsony előtt 13 nappal egyesével érkeznek a városokba, hogy ott csapkodják az ajtókat, megegyék az elöl hagyott ételeket, vagy épp ijesztgessék a házi jószágokat. A 17. században ezek a lények még gyerekfaló trollok voltak, a 19. századra viszont már finomodott a karakterül. Inkább csak rosszalkodnak, de közben apró ajándékokat hagynak a gyermekek kikészített csizmákban.

Kisjézust kereső boszorkány

Több helyen a karácsony ünnepe szorosan összekapcsolódik a boszorkányok érkezésével is. A legismertebb ilyen hagyomány Olaszországból ered, ahol a fő ajándékosztó nem a Karácsony apó, hanem La Befana, azaz egy boszorkány. Ahogyan a fentebbi történeteknél, itt is az eredeti mítosz szerint egy gonosz öregasszony volt ez a teremtmény, ami idővel ajándékosztó tündérré szelídült. A legenda szerint az első ilyen ajándékosztásra Jézus születésekor került sor, amikor a háromkirályok Betlehembe tartva megszálltak Befana házában. Az öregasszony a távozó vendégek után eredt, de már nem találta a fényes csillagot, ami a megszületett Jézushoz vezette volna őt. Ezért útközben minden gyermekhez benézett, és mindet megajándékozta, hátha valamelyik közülük a Megváltó.

Azóta is él az olaszoknál a hagyomány, hogy Mikulás ünnepén Befana elindul a Kisjézus keresésére és egy partvisnyélen száguldozva mindenhol ajándékokat hagy a jó gyerekeknek, a rosszaknak pedig széndarabot dug a zoknijába, vagy fokhagymát tesz a párnája mellé.

Ahányféle ország, annyiféle ünnepi szokás, hagyomány és mítosz. Miközben a pogány kultúra mindenhol valamennyire megmaradt a decemberi tradíciókban, a kereszténység elterjedésével a legtöbb kultúrában az év végével családok milliói emlékeznek meg a legkülönbözőbb módokon arról, hogy a hit szerint kétezer évvel ezelőtt Betlehemben megszületett Jézus, a világ Megváltója.