Ahelyett, hogy segítené a környezetet, a nagy számban történő faültetés sokszor ellentétes eredményt szül - állítja két most megjelent tanulmány. 

Az egyik kutatás azt mutatta ki, hogy azok a pénzügyi befektetések, amelyek a faültetésekre irányulnak, sokszor hátráltatják, vagy éppen csökkentik a biodiverzitást, miközben meglehetősen csekély hatással vannak a széndioxid kibocsátásokra. 

Egy másik különálló projekt pedig arra az eredményre jutott, hogy jelentősen túlbecsülik annak a széndioxid mennyiségnek a mértékét, amit az ilyen új erdők le tudnak kötni. 

A két különböző tanulmány együttes következtetése, hogy szimplán a faültetések nem jelentik a klímahelyzet megoldását annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben a költséghatékony erdőtelepítésekre egyre nagyobb hangsúlyt helyezett sok ország. 

Mindenki ráállt az ész nélküli faültetésre

Korábbi tanulmányokban arról lehetett olvasni, hogy a fák olyan elképesztő szinten képesek a szén-dioxid lekötésére, hogy a legtöbb ország erre helyezte a klímaváltozással kapcsolatos kampányainak fókuszát.

Az Egyesült Királyságban szinte az összes párt azzal kampányolt, hogy még több erdőt szeretne telepíteni. Az Egyesült Államokban Donald Trump is beállt a sorba a maga Egymilliárd Fát projektjével, amit az amerikai törvényhozás is támogatással fogadott. 

Egy másik hasonló kezdeményezés a Bonn Kihívás, ami arra ösztönzi az országokat, hogy 2030-ra 350 millió hektárnyi kiirtott, illetve lepusztult területet állítsanak helyre. Ehhez mindezidáig 40 ország csatlakozott. 

Chilében kiirtották az őshonos erdőket, hogy újat telepíthessenek

Tudósok most azonban óvatosságra intenek a tömeges faültetések elsietését érintően. Egyrészt a történelmi tapasztalatok is aggodalomra adnak okot.

Például Chilében 1974 és 2012 között egy globális kampány keretében kezdték el orvosolni a tömeges erdőirtásokat. Az elfogadott törvény arra vonatkozott, hogy a kormány minden új erdőtelepítés költségének a 75 százalékát állja. 

Ez viszont azt eredményezte, hogy több földtulajdonos nemes egyszerűséggel a már meglevő őshonos erdőit cserélte le a jóval profitábilisabb faültetésekre. Ezzel a kezdeményezés ugyan növelte az erdős területek mértékét, ám az őshonos zöldövezetek némiképp visszaszorultak. 

A tanulmányból kiderült, hogy a chilei őshonos erdők jóval nagyobb biodiverzitással bírtak, amivel sokkal nagyobb mennyiségben kötöttek le szén-dioxidot, mint a támogatásokból megvalósult projektek, amelyek ennél jóval csekélyebb eredményekre voltak képesek. 

Eric Lambin standfordi professzor, az egyik tanulmány társszerzője arra figyelmeztetett, hogyha a tömeges faültetéseket ösztönző politikát rosszul tervezik meg, vagy helytelenül hajtják végre, akkor nem csak a rengeteg hiába elköltött pénzt veszítik el, hanem még több szén-dioxidot bocsátanak majd ki, és veszítenek a biodiverzitásukból is. Azaz pont az ellenkezőjét érik el annak, amit akartak. 

Jócskán túlbecsülik, hogy egy új erdő mennyi széndioxidot képes megkötni

A másik tanulmány vizsgálódása arra irányult, hogy az ilyen újonnan ültetett erdők pontosan mennyi széndioxidot képesek felszívni a légkörből. Ennek aránya nagy mértékben függ a helyi viszonyoktól. Észak-Kínában például, ahol a kormány jelentős erőfeszítéseket tett ilyen téren, összesen 11 ezer talajmintát vetettek vizsgálat alá.

A karbonszegény mintáknál azt vették észre, hogy az új fatelepítések megnövelték a szerves szén sűrűségét (azaz lekötöttek nagy mennyiséget), a karbongazdag mintáknál azonban ez a sűrűség inkább csökkent. A kutatók arra jutottak, hogy jelentősen túlbecsülik tehát a tervezők annak arányát, hogy egy-egy új erdő milyen lekötésre képes. 

Dr. Anping Chen, a Coloradoi Egyetem vezető kutatója éppen ezért arra figyelmeztetett, hogy az erdősítést célzó programok önmagukban nem jelentenek megoldást, meglehetősen komplex tervezés és balanszírozás szükséges a megfelelő eredmények eléréséhez. 

Mindkét tanulmány a Nature Sustainability nevű folyóiratban jelent meg.