Tegyük fel, hogy a Mount Everest legmagasabb pontján lehetséges volna felhúzni egy felhőkarcolót. Mondjuk a dubaji égimeszelőhőz hasonlót. A '90-es években a japán tervezőknek olyannyira nem szabtak határt a képzeletüknek, hogy még ennél is nagyobb monstrumot vizionáltak Tokióban.

Az 1990-es évek elején a nagy gazdasági növekedéstől, és a tokiói lakhatási válságtól inspirálódva egyre több nagyívű, mondhatni abszurd elképzeléssel álltak elő a különféle mérnökök, tervezők, vizionáriusok. Az ezredforduló, és egyben a buborék gazdaságnak is nevezett időszak nagy durranása előtti időszakból három építményt emeltünk ki, amelyek ha úgy tetszik - egészen átírták volna a történelmet, az irodapiacét legalábbis mindenképpen. 

Bábel tornya Tokióban

Egészen szürreális belegondolni, de az 1992-ben a Rio de Janeiro-i kiállításon bemutatott terv arról szólt, hogy egy 10 ezer méter magas, 30 millió főt (!) elszállásolni képes gigaépületet húztak volna fel Tokióban. A becslések arról szóltak, hogy eleve maga az építkezés másfél évszázadig tartott volna. Nem csoda, hiszen a monstrum alapterülete mintegy a kétszerese lett volna Luxemburgénak. 

Persze ez egész elképzelés hamvában holt, hiszen a közelgő gazdasági válság (meg amúgy is még ezernyi más szempont) lehetetlenné tette, hogy a 306 billiárd dollárra becsült beruházást egyáltalán el tudják kezdeni. Eleve olyan elképesztő viszontagságokat kellett volna kiküszöbölni, mint az épület irgalmatlan súlya, a hőmérséklet elképesztő esése, a légköri nyomások, időjárási viszontagságok stb. 

A tervezők ennek ellenére mertek nagyot álmodni, és még rétegekre is bontották a különleges felhőkarcolót. Az első föld alatti szinten a különböző erőműveket és a parkolást oldották volna meg, míg az első 1000 méteren pedig 100 ezer hektáron (!) lakások helyezkedtek volna el. A következő 3500 méteres magasságig elhelyezkedő szintek feleltek volna a vendéglátó egységekért, illetve a mérhetetlen mennyiségű irodákért. 

A következő szinten valósították volna meg az oktatási, adminisztratív és törvényhozási teendőket, míg eggyel feljebb pedig ipari, kísérleti és kutató egységek helyezkedtek volna el. A legfelsőbb szint maradt volna az űrfejlesztési központnak, és a napenergia begyűjtésének. 

Zseniális PR-fogás

Egy fokkal közelebb álltak a valósághoz az X-Seed 4000 tervezői, akik egy olyan 4 kilométer magas épületvárost álmodtak meg, amelyben 800 szinten akár egymillió embert is el tudtak volna helyezni. Az 1995-ben elkészített dizájntervek alapján egy 4000 méter magas és 6000 méter széles építményt kellett elképzelni, amelynek a megépítéséhez önmagában 3 millió tiszta acélra lett volna szükség. 

A Taisei Corporation részére tervezet tokiói ingatlan egyszerre ötvözte a futurista környezetet, és a különféle természeti elemeket. A közlekedést a MagLev mágneses mechanikával működő vonatokkal bonyolították volna le. 

Igenám, de Georges Binder, egy neves építész vállalat menedzser-igazgató szerint az egész pusztán egy zseniális módon kivitelezett reklámfogás volt a megrendelő részéről, aki a cégét igyekezett reklámozni a rendkívüli hírveréssel. S ez be is jött neki. 

Tíz gízai piramis egymáson

Egészen elképesztő látványt nyújtott volna a Shimizu névre hallgató piramis-megaváros is, amelyet 1996-ban terveztek japán mérnökök. A gigászi építmény 2000 méter magasra ért volna, ami mintegy 14-szerese a gízai piramisok magasságának. A szintén a japán fővárosba tervezett ingatlan 750 ezer embernek biztosított volna lakást,vagy irodát. Akkor úgy becsülték, hogy körülbelül 2030-ra sikerül majd olyan erős, de egyben hiperkönnyű anyagot kifejleszteni, ami elbírt volna egy ekkora terhelést. Az építkezés egészen 2110-ig tartott volna. 

Habár a fenti ötletek meglehetősen elrugaszkodtak a valóságtól, minden bizonnyal a jövőben is lesznek olyan mérnökök, akik megpróbálják majd megépíteni a 21. század bábeli tornyát.