Az iskolában verték, apja terrorizálta, mégis zseni lett: milyen volt Elon Musk gyermekkora Dél-Afrikában?

Volt, hogy a családi kutyájuk esett neki, máskor az iskolában verték véresre, az apja viszont folyamatosan terrorizálta, ami miatt a mai napig nem beszél vele. Elon Musk karrierjét alapjaiban határozta meg az a drámai gyermekkor, ami végül zsenit csinált belőle, és a világ leggazdagabb emberévé vált.

Elon Musk nem csak a világ leggazdagabb embere a csaknem 400 milliárd dollárra becsült vagyonával, de egyre nagyobb a hatalma is, miután először megvette a Twittert, amivel az egyik legnagyobb közösségi oldal tulajdonosává vált, de legújabb projektje, hogy az Egyesült Államok kormányában legyen megkerülhetetlen és meghatározó döntéshozó Donald Trump oldalán. De honnan érkezett Elon Musk, mit lehet tudni a gyermekkoráról - ennek jártunk most kicsit utána.

Véres kutyatámadás az otthonuk előtt

Elon Musk Dél-Afrikában született 1971-ben, édesanyja Maye étkezési tanácsadó, valamint fotómodell volt, míg édesapja pedig gépészmérnök. A visszaemlékezések szerint Elon igazi kis csodagyerek volt egészen kicsiként is, a képregények melett az űr, a rakéták és Amerika is lázba hozta. Már 3 évesen eléggé különbözött a többiektől, édesanyja szerint úgy kommunikált vele is mintha felnőtt lenne. Olykor egészen transzba került, és teljesen visszahúzódott a saját kis világába. Maye egy időben még azt is hitte, hogy a fiú bizonyos mértékbe süket. Az viszont hamar kiderült, hogy Asperger-szindrómában szenved, ami csak tovább nehezítette a beilleszkedését.

Dél-Afrika nem volt éppen egy biztonságos hely akkoriban, rendszeresek voltak a véres attrocitások: gépfegyveres támadások és késelések is. Volt, hogy Musknak egy vasútállomáson egy halott ember mellett kellett ellépkedniük, aki egy vértócsában feküdt, a fejéből még kiállt a kés, amivel megölték. De más trauma is érte: még csak 6 éves volt, amikor a házuk kocsifelhajtóján szaladt lefelé, amikor a családjuk német juhászkutyája - amelyet arra tanítottak, hogy bárkit támadjon meg, aki a ház környékére merészkedik - lényegében kiharapott egy jókora darabot a hátából. Musk akkor csak amiatt könyörgött, hogy a kutyát a támadás miatt ne büntessék meg.

A magányos zseni

11 éves korában az édesapjától kikönyörgött egy Commodore 64-es számítógépet, amelyen alig három nap leforgása alatt elsajátította a Basic programnyelvet, majd nem sokkal később pedig is egyszerűbb játékot, a Blastart kifejlesztette, majd 500 dollárért eladta egy számítógépes magazinnak. A zsenialitása másban is megmutatkozott. 12 évesen tagja volt a gimnazisták sakk-klubjának, a mai napig állítja, hogy képes volt már akkor 12 lépéssel előre gondolkodni. 

Gyerekként elég vézna volt, ami miatt sokan bántották, és ezért gyakran a könyvekbe, képregényekbe menekült. Mint később fogalmazott, mindig elkápráztatták őt a képregényhősök, de azt viszont furcsának tartotta, hogy miért kívül viselik az alsónadrágjukat. Ami viszont azóta is megfigyelhető nála, hogy fontos volt számára, hogy egyfajta hősnek lássa magát, könnyedén tudott velük azonosulni. Ma már azt mondja, gyerekként mindig félt egyedül lenni annak ellenére, hogy sokszor volt magányban. Elismeri, még ma is szorong, ha felnőttként egyedül kell lennie egy üres házban.

Túlélőtáborok, amelyeket nem mindenki élt túl

A bántalmazásokkal kapcsolatban egészen drámai esetekről is mesélt. Állítása szerint gyakran megesett, hogy véresre verték - ő volt a kortársai között a leggyengébb, legfiatalabb és legfélénkebb is. Összesen 14 alkalommal kötött ki a kórházban ájulás közeli állapotban. Az egyik iskolai incidens során egy bandával szólalkozott össze, ami miatt később rátámadtak, lelökték a betonlépcsőn, fejbe rúgták, összevissza verték. Utána rá sem lehetett ismerni, alig látszott ki a szeme a megdagadt arcából. Hetekig nem ment iskolába utána, kórházba került, a verés miatt még évekkel később is szüksége volt korrekciós műtétre.

Tizenkét éves volt például, amikor busszal elvitték egy túlélőtáborba, ami egyfajta félkatonai Legyek Ura volt - ahogyan ő fogalmaz. Kevés ennivalót és vizet kaptak, amiért a fiataloknak egymással kellett megküzdenie. Az öccse, Kimbal arról mesélt, hogy az erőszakosságot, és a gyermekek gyötrését ott erénynek tekintették. A nagyobbak a kicsiktől veréssel vették el a kajájukat, Elont is így érte komoly ütlegelés két alkalommal is. A tábor végére 10 kilót fogyott. Musk állítja, hogy pár évente ezekben a veldskool táborokban meg is halt egy-egy gyermek. 

Az apja pszichés terrorja

Az életrajzi könyvében is arról vall, hogy nonstop terror volt számára ez az időszak - mert a "gengszterek" is péppé akarták verni, de otthon is gyakorta "rettenetes élmények" érték. Mindezt főként az általa rendkívül gyűlölt apjának köszönheti, hozzá került, amikor 8 éves korában a szülei elváltak. Erre így emlékszik vissza: "Apám pszichés tortúra alá vetett, totálisan őrült volt. Ördögi ember, aki kriminális dolgokat művelt." Musk azt állítja, hogy egyszer azt kellett végignéznie, hogy az apja agyonlő két felfegyverzett betörőt - állítólag önvédelemből, így következmények nélkül úszta meg azt a tettét. Azóta vitatott az eset, hogy vajon mi is történt azon a napon.

Végül 16 évesen fordult a kocka: megerősödött kicsit, és meg is nőtt. Elkezdett karatézni, bírkózni, dzsúdózni, így akart elégtételt venni a keserves évek miatt. Amikor ismét elkerült egy ilyen nevelőtáborba, akkor már kiosztott egykét pofont ő is, hogy ezzel vegye elejét az újabb bántalmazásoknak. Kanadába 17 évesen vándorolt ki, majd onnan pedig az Egyesült Államokba, ekkor szabadult ki végleg a gyerekkorának poklából, és érkezett meg tulajdonképpen a paradicsomba.

Ma már számos sikeres vállalkozásnak a vezetője: övé a SpaceX, a Tesla, és most már az X is. Nevét végérvényesen beleírta a történelemkönyvekbe, de 54 évesen sem áll le. Az amerikai kormányban sem akar háttérbe szorulni, és ha teheti: meghódítaná a Marsot is.