Így készülnek a szupergazdagok a vírusapokalipszisre

Ahogyan pár hónapja a fél világ, úgy a világ legvagyonosabb rétege is igyekezett felkészülni a koronavírus-járvány kapcsán a legrosszabbra. Csak ők nem csupán WC-papírból és tartós tejből táraztak be.

1_vym5wjl78kiamhsk5yp2zq_2x.jpeg

Menekülésre készen

Az első szembetűnő különbség, hogy míg az átlagember számára viszonylag hamar érezhetővé vált a határok lezárása és a légi forgalom leállása, a magángépekkel rendelkezők még egy ideig szabadon intézhették a menekülőútvonalakat olyan országokba, amelyeket valamennyire érintetlenül hagyott a koronavírus. Nyilvánvalóan megnőtt a kereslet az ilyen közlekedési eszközökre ebben az időszakban, s az érdeklődés nem is fog alábbhagyni az apokalipszistől tartók körében.

A privát gépeket bérbeadó vállalatok is arról számoltak be, hogy azok a vagyonosabb családok, üzletemberek is a magángép mellett döntöttek, akik még a lezárás előtti utolsó hetekben amúgy a már megszokott első osztályt választhatták volna. A legtöbben a tömegtől, illetve a fertőzés veszélyétől tartva választották a magánrepülős megoldást.

A Guardian március eleji cikkéből ugyanakkor az derül ki, hogy a járvány kirobbanása utáni hetekben főként az érintett ázsiai régiókból "szöktek ki" így emberek, ám most ez a trend a járványmutatókat látva területileg éppen megfordulni látszik.

Luxusvilla a világ végén

Többen cikkeztek arról is, hogy a Szilícium völgy urai például Új-Zélandra menekülve húzzák meg magukat a globális apokalipszis elől. A republikánuspárti milliárdos Peter Thiel például tiszteletbeli kiwi lett, miután többedmagával ő is Új-Zélandon ruházott be potom 4,5 millió fontért egy tóparti luxusnyaralóba. A New Zealand Herald riportere megpróbálta kinyomozni, hogyan is történhetett meg az eladás, és hogyan lett gyanús módon Peter Thielből hirtelen állampolgár. 

De nem ő az egyetlen, aki így készül a világvégére. A Bloomberg és a New Yorker riportjai szerint a hozzá hasonló futuristák százai, sőt ezrei készülnek titokban egy ilyen jellegű apokalipszisre. A pénzüket sokan például aranyba kezdik fektetni (az egyik legbiztonságosabb hosszútávú befektetés a mai napig), de a feltankolt helikoptereiket is készenlétben tartják, hogyha le kellene lépniük az atombiztos bunkereikbe. A célállomás pedig sokuk számára Új-Zéland. Az ország egyik gyengesége így erősségévé vált: mégpedig az elszigeteltség. Klíma aspektusból ideális, katonailag nem könnyen lehet megszállni, a vírus terjedése szempontjából is az elmúlt napok számai alapján biztonságos országnak minősül.

Privát gép mellé privát doki

A szupergazdagok és "szuperfelkészültek" persze nem csak az utazásról és a lakhatásról gondoskodnak, hanem a megfelelő személyzetről is. Többen például személyi doktort és nővéreket is fogadnak, akiket teljes körű ellátásban részesítenek a bekövetkezendő baj esetén. Jelen esetben például privát koronavírusteszteket is intéznek soron kívül maguknak a magánklinikák vezető orvosait megcélozva. 

A kiterjedt kapcsolati tőke persze nem csupán a tesztelésre, hanem a későbbi esetleges kezelésre, illetve a különböző még nem hitelesített, vagy nem forgalomba kerülő gyógymódok, vakcinák megszerzésére is. A gigantikus mértékű adományok sok vezető orvost és kórházt indítanak arra, hogy az aktuális szabályzatot és korlátozást megkerülve kivételes kezelésben részesítsék a "nagylelkű" adományozót.

A pénz nem akadály akkor sem, ha jelentős távolságokat kellene leküzdeni a gyógyulás érdekében. Magángép-vezetők már számoltak be olyan esetekről most is, hogy egy-egy idősebb szupergazdag ügyfelüket rendkívül rövid határidővel kellett teljes orvosi csapattal szomszédos országba szállítani a megfelelő kezelés miatt.

Dübörög a "világvégeipar"

Persze nem csak a vásárlói réteg adott a világvége-megoldásokra, hanem a szolgáltató fél is. Új-Zélandban például rengeteg haszont realizáltak az országba szivárgó elit réteg miatt, de jelentősen megnőtt a kereslet az Egyesült Államokon belül is a különféle földalatti bunkerek, hidegháborús menedékek iránt - amelyeket jó pénzért bérbe adnak az érdeklődő ügyfeleknek, hogy szükség esetén rendelkezésre álljon. 

Szakértők szerint az úgynevezett "világvégeiparnak" kifejezetten kedvez a mostani váratlan világjárvány, ami alaposan felforgatta a világgazdaságot nem kímélve a legvagyonosabb réteget sem.