Így változtatja meg a munkahelyeinket a világjárvány

A COVID vírus alapjaiban változtatta meg életünk minden területét, köztük a munka világát is. Miközben rengeteg ország igyekszik talpra állítani a gazdaságát, lassan visszatérnek a munkavállalók is az irodáikba. A járvány azonban sok mindent megváltoztatott.

jll-752-423.jpeg

Hat pontban összefoglaljuk, hogyan kellene átalakulnia a munkahelyeknek, hogy megfeleljenek a kor kihívásainak:

1. Biztos távolban

Az egyik legfontosabb szempont az átalakításoknál a megfelelő távolságtartás biztosítása. Itt főleg a munkaállomások kialakításánál kell figyelni, hogy azok kellő távolságra legyenek egymástól, főleg, ha több kollégának egy zárt helységben kell dolgoznia.

A sok helyen alkalmazott kis munkaállomás-boxok is előkerültek, ahol függőleges támfalakkal is elválasztják egymástól az alkalmazottakat. Érdekes, hogy a járvány miatt vissza kell térni az '50-es évek zárt munkatereihez, az egybenyitott open-plan trendje után.

Akad már olyan vállalat is, ami a céges telefonokat távolság jelző szenzorokkal szereli fel, ami jelzi a hordozóját, ha megsérti a másfél méteres távolságtartás szabályát.

2. Fertőtlenítés

A másik legfontosabb biztonsági óvintézkedés a rendszeres fertőtlenítés. Egy íróasztalon rengeteg olyan tárgy van, amit a munka során megfogunk, vagy egyszerűen csak a munkaidő alatt lelehelünk, letüsszögünk, stb. A legoptimálisabb megoldás, ha ezeket a munkaállomásokat törlőkendővel és kézfertőtlenítővel is felszerelik, így egy nap során akár többször is vírusmentesíthetőek a munkaeszközök.

3. Jelek

Ez sem volt feltétlenül jellemző az irodahelyiségekre, de ahogy több üzlethelyiségben és a hivatalokban megszokhattuk, úgy számítani lehet arra is, hogy a lifteknél, a diszpécsernél, az étkezőben, mosdóknál különféle figyelmeztető matricák, jelzések emlékeztetnek majd arra, mire is kell figyelni a vírus miatt.

4. Érintés mentesen

A biztonság már egy magasabb fokú dimenziója, hogy a nagyobb cégeknél már azt is igyekeznek megoldani, hogy minél kevesebbszer kelljen a dolgozóknak bármihez is hozzáérniük az épületben. Például a lifteknél hangalapú vezérlést vezetnek be, a kilincses ajtókat pedig a távérzékelős fotocellás ajtók váltják.

A hangalapú vezérlés meg lassan általános lesz a különféle elektronikai készülékek esetében.

5. Friss levegő

Az egyik legpuritánabb módja a zárt terek magas víruskockázatának semlegesítésének, ha rendszeresen szellőztetünk. Így az ablakok nyitása, zárása könnyen felválthatja akár még a nyári szezonban is a légkondi kizárólagos használatát.

6. Csapatmunka helyett

Bár nem mindenhol lehet megoldani, de a munkaköröket amennyire lehet, célszerű szét is választani. Az érintkezések számának csökkentése szinten csökkenti a fertőzés kockázatát. Az önálló munkavégzés felértékelődik annak ellenére, hogy a home office helyett mégis az irodában kell folytatni a munkát.