Miközben Magyarországon elképesztő rekordokat dönt meg az aszály és a kánikula, érdemes felidézni, hogy a történelemben milyen elképesztő természeti csapás sújtotta nem csak az országot, de az egész kontinenst is - csaknem 500 évvel ezelőtt. 

Rendkívül súlyos aszály sújtja az elmúlt hetekben Magyarországot, sok felvételt lehet látni a Balaton és a Velencei-tó kiszáradt partszakaszairól, de ha csak elmegyünk bármelyik nagy folyónk mellett, a látvány elszorítja az ember szívét. A látványnál persze sokkal súlyosabb következményei is lehetnek az aszálynak: tehát annak az éghajlati állapotnak, amikor hosszú heteken át csapadékhiány következtében, egyszerűen drasztikusan csökken a rendelkezésre álló víz mennyisége - ami még az ivóvíz-ellátást, és egyéb közszolgáltatásokat is komolyan érint. 

A történelemben több ízben is sújtotta már nem csak Magyarországot, de egész Európát is súlyos csapadékhiány. Az egyik legismertebb európai aszály 1540-ben történt. Sok kutató ezt a vészt az elmúlt fél évezred legsúlyosabb természeti katasztrófájának nevezi. A korabeli feljegyzések szerint a száraz időszak 1539 végén kezdődött, aztán 1540-ben is hónapokon keresztül, alig hullott bármi csapadék. 

A svájci reformátor, Heinrich Bullinger azt írta, hogy február és szeptember vége között egyetlen nap és éjszaka sem esett egyetlen esőcsepp sem. Egy elzászi szőlősgazda, Hans Stolz pedig így számolt be a helyzetről: "A február meleg és száraz volt. A május aztán végig napos maradt, ami tovább növelte a szárazságot. A június is száraz volt. Júliusban aztán az egész hónap rettenetesen perzselő volt." Más beszámolók pedig arról szóltak, hogy lényegében minden, aminek egyébként a földeken nőnie kellett volna, elszáradt, kiégett - így azok a legelők is, amelyek a jószágok számára jelentettek volna túlélést, sok állat emiatt éhenpusztult, rengeteg erdő leégett. 

A források szerint egész Közép-Európát súlyos vízhiány sújtotta: kiszáradtak a kutak és források, patakok tűntek el, a Rajna, az Elba és más nagy folyók vízszintje olyan szinten lecsökkent, hogy egyes szakaszokon még gyalog is simán át lehetett kelni. A kiszáradt növényzet miatt rendszeresek voltak az erdő-, és várostüzek is, míg a rossz termés pedig élelmiszerhiányhoz és jelentős áremelkedéshez vezetett. 

A korabeli értelmezések a természeti csapást isteni büntetésként is értelmezték, ezért Spanyolországban már 1539 októberétől esőért tartott körmeneteket szerveztek, de más európai országokban is felszólították az embereket a körmenetek, közös imák és könyörgések tartására. Egyes források szerint Isten haragja és büntetése volt az aszály az emberek bűnei miatt - ezért az imádságok java részt Isten bocsánatára vonatkoztak. 

A kor prédikátorai többször is hivatkoztak azokra a bibliai történetekre, amelyek valóban Isten büntetéseként írják le az aszályt. A történeti könyvekben (Krónikák és Királyok könyve) többször is úgy ír a Biblia erről, hogy Isten képes arra, hogy bezárja az eget, és megvonja az esőt, viszont ha a népe megalázza magát, és imádkozik, akkor kész arra, hogy meghallgassa őket és ismét esőt bocsásson a földre. Erre az egyik legismertebb példa Illés próféta szolgálata, akinek az idejében 3 éven át nem esett az eső. 

Visszatérve 1540-re, Magyarországot különösen sok sorscsapás sújtotta ebben az időszakban. A nemzetet eleve letaglózta az 1526-os mohácsi vész, majd a törökök előrenyomulásával Budát 1541-ben el is foglalták. Az Oszmán birodalom katonai nyomása mellett ráadásul a Habsburg-Szapolyai viszály is egyre súlyosabbá vált. Az aszály éppen ebben az időben érte az országot: a Duna vízjárása rendkívül alacsony volt, a gabonatermelés és állattartás számára kritikus volt a csapadékhiány, rendkívül nehézzé vált a vízellátás.