Túlzásba vitt élvezet: hogyan vess véget a dopaminfüggésnek?

Legyen cukor, a közösségi média, vagy káros szenvedélyek, az agyunk válasza nagyon hasonló: egy jó érzéseket adó neurohatást vált ki, amit dopaminnak neveznek. Ez adja számunkra az élményeket és motivációt. Azonban ha túl sok van belőle, akkor olyannyira felborul bennünk az egyensúly, hogy könnyedén szélsőségekbe esünk, ami pedig nemhogy élvezetet nem ad, de egyenesen padlóra küld bennünket. Az ördögi körnek viszont megálljt lehet szabni. El is mondjuk, hogyan. 

male-2013929_1280.jpg

A témában legutóbb Anna Lembke, a Stanford Egyetem pszichiáterprofesszora és vezető kutatója írt egy kiváló könyvet, magyar nyelven Dopaminkorszak címmel jelent meg. Ebben világosan leírja, hogy a dopamin által termelt élvezetet könnyedén követheti valami fájdalom, vagy lehangoltság - mert ezzel váltja ki lényegében az agyunkban azt, hogy motiváltak maradjunk. 

Hogy mindenki számára világos legyen - ha nem működne jól az agyunk jutalmazási központja, akkor nem éreznénk késztetést az alvásra, evésre, mozgásra, utódnemzésre, stb. Jelen korunkban azonban a hétköznapok olyannyira megváltoztatták az életünket, hogy a túlzott fogyasztás felé vezetett ez bennünket, az élvezetek terén is. A gazdasági fejlődéssel is jár, hogy az azonnal elérhető végtelen cukormennyiség, popkultúra, korlátlan internetelérhetőség és az azzal járó ingergazdag social media - lényegében olyan túlzott dopamin-stimulációt vált ki az agyunkban, hogy az úgynevezett "normális" szintet nagyon kitolta a végletekig. Az agyunk viszont harmóniára és egyensúlyra törekszik, ezért a körforgás a túlzott élvezetet komoly depresszióval és szorongással jutalmazza.

A cél tehát, amit ebben az élvezetközpontú világban el kell érni, hogy egy olyan kiegyensúlyozott állapotot alakítsunk ki, amelyben nem viszünk túlzásba semmit - vigyázunk az agyunk jutalmazási központjára, dopaminrendszerére - így az élet kisebb és nagyobb örömeit is annak valójában tudjuk átélni, ahogy bizony a fájdalmát is. 

Dopaminböjt

Igenám, de a függőséget nem lehet, nem könnyű csak úgy legyűrni - ahogyan a szenvedélybetegségnél ezt jól tudja az ember. Itt is valami hasonló a helyzet - még ha a köztudatban nem is drogfüggéssel azonosítják az élvezetek rabságát. 

Anna Lembke azt tanácsolja, hogy kezdetnek dopaminböjtöt érdemes bevezetni. Ez összesen 30 napnyi élvezetmegvonást jelent azon a területen, ahol a függőségét az ember érzékeli. Lehet ez videójáték, állantdó TikTok-pörgetés, sorozatdarálás, a sort hosszan lehetne folytatni. Ez a hónap arra van, hogy szépen lassan helyrebillenjen az élvezet-fájdalom egyensúly a szervezetben. A szakember szerint nem is annyira a böjt a nehéz, hanem utána az önuralommal történő visszavezetés - hogy korlátok közé szorítva folytassuk az élvezeti cikkek használatát, a szokásainkat. 

Amikor elkezdjük ezt a folyamatot, először sokkal rosszabbnak érezzük majd, de aztán idővel egyre jobb lesz a hangulatunk. A fontos az, hogy ragaszkodjunk ehhez a folyamathoz - és vigyük végig, amit elterveztünk. Nyilván van a függőségnek egy olyan szintje, különösen a rendkívül addiktív szenvedélyeknél, ahol komoly szakember segítségét kell bevonni. 

Szabjunk magunknak korlátokat!

A korlátok felállításával kapcsolatosan Lembke három stratégiai területet különít el: 

- a fizikai korlátozást: lényegében a függőségünk tárgyától egy nagy távolságot tartunk. Elvisszük azt az otthonunkból, elérhetetlenné, hozzáférhetetlenné tesszük. Ebben radikális lépésre van szükség, akkor tudunk eredménnyel járni.

- az időbeli korlátozást: ez nem csak a böjt időszakára vonatkozik, hanem az egész életünkre - érdemes időkorlátot szabni bizonyos élvezetet kiváltó szokásoknak, hogy azzal is jelezzük magunk számára, hogy elértük a határt, amit nem szabadna már átlépni. Ilyen például a közösségi médiás applikációknál is könnyedén beállíthatóak.

- a tematikus korlátozást: nyilván szokása válogatja, de ha van olyan terület, amelyen képtelen vagy magadnak nemet mondani, akkor lehet ahelyett olyan alternatívát keresni, amelyet jobban tudsz uralni. Például a sorozatok tekintetében olyan jellegűt választ az ember, aminél nem szalad el vele a ló. 

A hosszútávú eredményességhez a legfontosabb, hogy az ember radikálisan őszinte legyen magával szemben, és olyan környezet, közösség vegye körül, amely ezekben az elhatározásaiban maximálisan támogatja.