Kiégés: öt intő jel, ami arra mutat, hogy itt az ideje munkahelyet váltanod

A munkahelyi kiégés (burnout) korunk egyik jellegzetes állapota: az egyre durvább stresszhelyzet, a túlzott elvárások és az egzisztenciális csapdahelyzet miatt rengeteg ember érzi magát tehetetlennek. Pedig sok esetben van megoldás, de ahhoz először szembe kell néznünk a kőkemény valósággal. 

shutterstock_1190783602.jpg

Az elmúlt években szakemberek is egyre komolyabban elkezdtek foglalkozni a munkahelyi kiégés témájával, annak jeleivel és egészségre gyakorolt hatásával. Egyre több szakértő véli úgy, hogy

több lelki megbetegedés hátterében a kiégés áll.

A Covid-időszak ráadásul csak súlyosbított a problémán, hiszen sokan a rengeteg elbocsátott ismerőst látva gondolta meg magát az amúgy nagyon is érő munkahelyváltását illetően, miközben mások számára pont hogy ez a krízishelyzet jelentette a végső lökést azzal kapcsolatban, hogy újragombolja az életének ezt a területét. 

Kutatók válogatják, hogy ki melyik tünetet tekinti a kiégésre utaló jelnek, most megpróbáltuk összeszedni azokat a közös nevezőket, amellyel a legtöbben egyetértenek. 

Nincs fejlődési lehetőség

Az ember valahogy úgy van megalkotva, hogy nehezen tudja hosszú éveken át elviselni, hogy csak és kizárólag ugyanazon a szinten ragadjon meg a munkahelyén. Időnként ezt az előrelépés-hiányt tudja orvosolni különféle hobbikkal, egyéb tevékenységekkel - de végső soron a munkahelyi megrekedés rányomja a bélyegét a mindennapokra. 

Sporthasonlattal élve úgy érezheti magát az ember, hogy már nem a pályán játszik, hanem partvonalra lett állítva, a kispadon ül, miközben mások eldöntik közben helyette a meccset. Főleg akkor válik ez égető érzéssé, amikor az ismerőseink előremenetelét viszont rendszeresen tapasztaljuk. 

Ilyen fejlődést jelenthet az új és jobb pozíció, a fizetésemelés, izgalmasabb feladatok elvégzése.

Az ember szereti, ha van értelme és értéke annak, amit csinál. 

Komoly gondok akadnak a főnökkel

Nyilván egy munkaadó-beosztott viszonyban időről-időre adódik mosolyszünet, de az alkalmi vitás helyzeteken muszáj rövid időn belül felülkerekedni. Ha a viszony teljesen fagyossá válik, akkor minden perspektíva és inspiráció eltűnik a munkavégzésből, ami pedig végső soron bizony - kiégéshez vezet. 

Ezt a fagyos viszonyt nyilván előidézheti az is, ha teljesíthetetlen elvárásokkal van szembeállítva az alkalmazott, nincs pozitív visszajelzés a valós eredményekre sem, a kritikák viszont a legkisebb esetben is irreálisan fel vannak nagyítva. 

Azok a bizonyos utolsó pillanatok

Apró dolognak tűnhet, viszont annál beszédesebb. Észrevetted magadon, hogy mindig a legutolsó utáni pillanatig halogatod a sürgős teendők elvégzését?

Ez különösen akkor lehet a kiégés jele, ha korábban viszont képes voltál arra, hogy gondosan beoszd az idődet és a feladataidat. 

A teljes káosz a naptáradban, az állandó fejhez kapás és kapkodás bizony azt jelezheti, hogy elvesztetted az irányítást a munkád felett, nincs meg a kellő koncentráció, fegyelem és talán akarás sem, hogy mindezt rendbe tedd. 

Szükség van a feltöltődésre

Szintén a kiégéshez vezető út fontos állomása, amikor a magánélet/szabadidő teljesen összemosódik a munkával. Ezt a home office időszaka elő is segítette, de előtte is komoly probléma volt kutatások szerint rengeteg alkalmazottnál, hogy nem tudták egyértelműen meghatározni a munkaidő végét, mert a munkahelyi üzenetekkel, értesítésekkel, éjszakai jelzésekkel tulajdonképpen a magánéletet is megmérgezte a munka. 

Nyilván munkahelye válogatja, de időnként a munkaadók lépik át azt a bizonyos vörös vonalat,

máskor a munkavállaló nem képes megszabni a saját határait a teljesítménykényszere, vagy bizonyítási vágya miatt.

Bármi is legyen, hatékonyan, örömtelien és hosszú távon nem lehet dolgozni úgy, hogy az ember életében nincsen munkától mentes időszak. 

Kimerülten, közömbösen, indulatosan

Más szakmai portálok más oldalról közelítik meg a kiégés témáját. Van, ahol 5 stádiumba sorolják az állomásokat. Elsőként az ember egész nap fáradtságot érez, még akkor is a munkán töpreng, amikor pihenhetne. Másodikként minden egyes teendő nyűggé válik, még a könnyedebb, egyszerűbb feladatok is, amit talán éppen kedvcsinálónak találnak ki a munkahelyen. A harmadik fázis a halogatás, amikor az ember megígéri magának, hogy változtat és csak addig marad, amíg "nincs jobb". A negyedik stádium már a teljes semlegesség, szinte egyáltalán nem érdekel a munka, inkább a legkisebb erőfeszítést és figyelmet szenteli annak, csak ami minimálisan szükséges.

A végső állomás a teljes ingerültség: a felgyülemlett feszültséget mindenhol és mindenkit levezetjük, még a magánéletben is, a kiégés állapota pedig az egészségünket is elkezdi kikezdeni. 

Mi a megoldás?

Nyilván joggal adódik a kérdés, hogy mit lehet tenni? Nyilván az első lépcső a megoldásban az, hogy felismerjük magunkot az intő jeleket. Ha még van remény az orvoslásra, akkor ezt érdemes a kollégák és a munkaadó fele is jelezni, hátha van megfelelő fogékonyság és megoldási javaslat a helyzetre. 

Sokszor jelenthet megoldást a változatosság: más munkakör, más munkavégzési helyszín, más kollégák, némi extra motiváció, megbízás. Egyértelműen inspirációt jelenthet a munka és a magánélet közötti világos vonal meghúzása, ahogyan az is, ha a munka mellett találunk valami olyan más elfoglaltságot, ami kellő életerőt, inspirációt ad a mindennapokban. 

Ha viszont bezárulnak a kapuk, és lehetetlennek tűnik a megoldás, akkor bizony radikálisabb változásra van szükség,

munkahelyet kell váltani.

Ami kezdetben ijesztőnek, és nem igazán kifizetődőnek tűnik, később könnyedén beválhat - egy fizetés sem éri meg, hogy az ember teljesen felőrlődjön a kiégés állapotában.