Hiába cáfolja rendszeresen az óriás techcégek és szakértők armadája, hogy a telefonjaink nem hallgatnak le bennünket, ezt a saját tapasztalataink cáfolják nap mint nap.

Érdemes azért tisztázni, hogy a napjaink összeesküvés elméletektől és álhírektől túlzsúfolt világában olyan szintű általános paranoia jellemzi a felhasználókat, hogy képesek még a legabszurdabb teóriákat is elhinni, ami megmagyarázná a körülöttük zajló világot. Jelen esetben azonban nem csak erről van szó.

Mi adtunk rá engedélyt - elvileg

Nézzük azonban a tényeket. Ma már az emberiség jelentős hányada használ olyan okoskészüléket, közösségi platformot és applikációt, amelyek valamilyen módon információkat gyűjtenek a felhasználókról.

Ha vesszük például a Facebookot, akkor a 2 milliárdnál is több felhasználóról olyan szintű profilt képesek felállítani, amit el sem tudunk képzelni. A szexuális orientációtól kezdve, a politikai nézeteinken át a rendszeresen változó lelki állapotunkig olyan komplett személyiség-elemzést végeznek a cég algoritmusai, hogy simán azt mondhatnánk, hogy a saját édesanyánk sem ismer annyira minket, mint a Facebook.

Érdemes azt is tudatosítani, hogy a Facebook nem csupán a saját magunk által megadott információkból dolgozik, hanem az ismerőseinkéből, vagy akár a környezetünkben élőkéből is, legyenek azok a szomszédaink, munkatársaink, vagy a bolti eladó. Pár éve derült ki az is például, hogy a Facebook árnyékprofilokkal is dolgozik, tehát a felületekre nem regisztrált emberekről is készülnek profilok, néha hajmeresztő részletességgel.

Már ez is önmagában felháboríthat sokakat, ám a legtöbbször mi magunk adunk az ilyen szintű adatgyűjtésre engedélyt. Legutóbb például pont a FaceApp nevű alkalmazásnál merült fel (amivel mindenki megnézhette, hogy néz ki öregen), hogy annak a felhasználási feltételeinek elfogadásával bizony önként és dalolva mentek bele százmilliók, hogy az appot készítő cég korlátlanul hozzáférjen a privát képeinkhez és azokat adott esetben harmadik féllel is megosszák. A hivatalos magyarázat szerint minden ilyen engedély-kéréssel csak a felhasználói élményt kívánják javítani, persze ennél azért jóval többről van szó.

Korlátlan megfigyelés kényelemért cserébe

Körülbelül 5-6 évvel ezelőtt Edward Snowden ex-NSA-elemző robbantott történelmi botrányt azzal, hogy kiteregette az amerikai titkosszolgálat szennyesét, bizonyítékokat nyújtva arra, hogy bizony tömeges mértékben, illetéktelenül lehallgatnak szinte bárkit az egész világon. (Így okozott kisebb diplomáciai botrányt az, hogy az amcsik még a saját szövetségeseik telefonját is lefülelték, például Angela Merkel német kancellárét.) Nem véletlenül vádolja most az amerikai fél azzal a Huawei-t, hogy potenciálisan lehallgathatja az ügyfeleit és adatait a kínai állami szerveknek továbbíthatja.

Akkor még arról szólt a fáma, hogy képesek az ügynökségek még a kikapcsolt készülékeket is úgy visszakapcsolni, hogy a tulajdonosok arról ne tudjanak, és a mikrofonokon, kamerákon keresztül lehallgatni bárkit. Ma már ennél komplexebb világban élünk. Egyrészt a technológia azóta is jócskán fejlődött, másrészt olyan szinten berobbantak a különféle közösségi platformok és az okoskészülékek, hogy a titkosszolgálatoknak tulajdonképpen nem is feltétlenül kell "bepoloskázni" az otthonokat, vagy meghekkelni a telefonokat - hiszen mindenki zsebben hordja a "poloskát", a nyomkövetőt, a rejtett kamerát. Önként és dalolva.

Az ilyen szintű megfigyeléseknek van egy olyan szintje, amihez mi magunk adunk engedélyt. Több applikáció kér például hozzáférést a helymeghatározáshoz, a legtöbb esetben például a navigációs appoknál is folyamatos információt szolgáltatunk a konkrét helyszínünkről. Ezért fordul elő gyakran például, hogy a magyar turista, aki Horvátországban piheni ki az év fáradalmait, hirtelen egy sor platformon (Facebook, Youtube) horvát nyelvű reklámmal szembesül.

Ugyancsak sok applikáció kér hozzáférést a kamerához, a képekhez, vagy éppen a mikrofonhoz. Nem véletlenül javasolja például számos kiberbiztonsági szakember is, (sőt az okostévék dobozán is szerepel figyelmeztetésként), hogy intim titkokat, bensőséges beszélgetéseket ne a tévék környékén ejtsék meg az emberek. Ugyanez vonatkozhat a telefonokra, laptopokra, amelyeknek a mikrofon/kamera kimenetét sokan le is ragasztják. (Emlékezzünk arra a Zuckerberg fotóra is, amin a cégtulaj gépe is le van így ragasztva.)

Mindent halló fül

Éppen a fentiek miatt mondja azt sok szakember, hogy rémeket látnak azok, akik azt hiszik, hogy titokban mindent felvesznek rólunk a készülékek. Hiszen egyrészt nem titokban teszik ezt, másrészt ezek többségére mi magunk adunk engedélyt. Igazából többnyire arról van szó, hogy nem tudatosul bennünk, hogy tulajdonképpen mennyi mindent osztunk meg magunkról közvetlenül, vagy esetleg az ismerőseinken keresztül.

Sőt, van egy pszichológiai magyarázata is annak, hogy miért érezzük lehallgatás következményének azt, ha éppen egy olyan hirdetés jelenik meg a falunkon, amiről csak szóban beszélgettünk valakivel. A brutális mennyiségű hirdetés közül, ami fölött elsiklunk nyilván azok tűnnek ki, amelyek valamilyen szinten kapcsolódnak hozzánk. Ezért tűnhet úgy sokszor, hogy valami megfigyelés van a háttérben.

Az esetek egy részében viszont tényleg azt kell mondanunk, hogy a megérzéseink nem csalnak. Egyrészt korlátlan, nonstop megfigyelésre nem alkalmasak a készülékeink ugyan a szakemberek szerint - ahogyan mi sem tapasztaljuk minden alkalommal, hogy intim információk köszönnek vissza az üzenőfalunkon. Egy brit kiberbiztonsági szakember, volt egyetemi professzor azzal foglalta össze ennek a hátterét, hogy a hangrögzítések úgynevezett trigger-ek alapján működnek, ami tulajdonképpen olyan kulcsszót takar, ami utasítást ad a rendszernek a rögzítésre. A közhiedelemmel és az általános kommunikációval ellentétben nem csak a Hey Siri, vagy az Ok Google ilyen triggerek, a valóságban több ezer ilyen lehet. Szóval ha valaki macskaeledelről és annak megvásárlásáról mantrázik a telefonjának simán lehet, hogy maga a vásárlás kifejezés is lehet ilyen trigger.

Még a Google sem tagadja, igaz nem is veri nagy dobra, hogy milyen hangfelvételeket őriz a felhasználóiról. Ezen a felületen például mindenki visszahallgathatja, hogy milyen hangfelvétel-naplója van a cégnek róla. A 444 újságírója esetében például a felvételek többsége valóban a közismert trigger-rel indul, de akadt egy bő tucatnyi olyan privtát anyag is, ami teljesen random került rögzítésre.

Mindezek mellett pedig naivitás lenne azt gondolni, hogy a Facebook, Google és a hasonló techóriások mindig szabályszerűen járnak el az adataink felhasználása terén (nem véletlenül dobták be az EU-ban a GDPR-szabályozást). Több olyan botrány is volt az elmúlt években, amelyek épp azt bizonyítják, hogy a gigacégek szabadon felrúgják még a saját szabályaikat is adott esetben. Ilyen például, hogy az algoritmusokat időnként politikai/ideológiai szempontból manipulálják, vagy teljesen elfogultan tiltanak le felhasználókat a felületeikről. Például a Facebookról az derült ki, hogy az írországi abortusz-népszavazáskor az életpárti hirdetéseket szorította háttérbe valami oknál fogva. A Google-nél is időnként szerkesztőségi hatáskör módosítja a találati lista sorrendjét.

Onnantól kezdve, hogy az NSA kérdezés nélkül besétálhat(ott) bárkinek a hálószobájába, ne gondoljuk, hogy Szilícium völgy urai maximálisan jogkövető módon járnak el, hogyha adott esetben a gazdasági érdekük éppen nem azt kívánja.