Ezért ne hagyd soha a mobilod éjszaka a töltőn

Biztosan sokan hallották már a figyelmeztetést: nem szabad túltölteni a telefonokat. Még az előtt érdemes kihúzni azokat a töltőből, hogy elérné a 100 százalékot. Persze a túltöltés mítosza hamis, de az éjjeli töltés viszont igenis rosszat tesz az aksiknak. El is mondjuk, hogy miért.

s12017-project-1-growing-us-blog-en-does-it-matter-if-you-leave-your-phone-to-charge-overnight.jpg

Ki ne ismerné azt a bosszúságot, amit egy okostelefon tud okozni azzal, hogy szinte egy nap alatt teljesen le tud merülni. Talán csak azok a szerencsések, akiknek még a munkából hazatérve is életben maradt a készülékük a nap végére töltés nélkül.

Ennek több oka is van. Egyrészt a li-ionos akkumlátorok sokkal gyorsabban feltöltődnek, mint a tradicionális társaik - ezért is fordul elő gyakran, hogy a készülék pillanatok alatt eléri a 80 százalékot töltéskor. Másrészt az ilyen eszközöknek gyakran annyira kicsi az akkumulátora, hogy eleve nem bír igazán nagy kapacitással.

Sok esetben a gyors lemerülés a nem éppen optimális használat miatt van. Szinte nonstop csekkoljuk az emailjeinket, üzengetünk a barátainknak, zenét hallgatunk, videót nézünk, applikációkat használunk és persze játszunk. Ez a sok minden pillanatok alatt felemészti az összes “benzint”, sokszor előbb, mint szeretnénk.

Éppen ezért a legtöbben egész éjszaka töltőn hagyják a telefont, hogy reggelre a 100 százalékos készülékkel ébredjenek. Pedig általában a teljes töltöttség eléréséhez elég lenne csak 1, vagy 2 óra. Ennél tovább tölteni értelmetlen.

technology-2752109_1280-5a956d58a9d4f90037b2728e.jpg

Rosszat tesz az éjszakai műszak

De akkor térjünk vissza az eredeti felvetéshez, miért nem érdemes egész éjszaka tölteni a telefont.

Egyrészt jó hír, hogy a telefonokat túltölteni nem lehet. A legtöbb készülék a 100 százalék elérésekor automatikusan leállítja a töltést. Az okostelefonok okosak abban is, hogy a szükségesnél ne engedjék több feszültséghez az eszközt. Ezt a leállást egy beépített chip végzi el.

Jó jó, de akkor mi a rossz hír?

Leegyszerűsítve annyi történik, hogy az aksi minden egyes minimális merülésnél újra és újra kap egy kis töltést. Tehát az egész éjszaka azzal telik, hogy a chip “lacsapja” a töltést, majd ismét elindítja. Ez az állandó extra töltés akár a telefon túlmelegedéséhez is vezethet, ami pedig idővel az akkumulátor kapacitását rontja.

Szakemberek szerint nem is igazán szükséges állandóan 100 százalékik tölteni a készülékeket, hogy ne legyen minden nap “túlpresszionálva” az akkumulátor.

Az újratölthető aksik rendszerint az első használattól kezdve veszítenek a kapacitásukból. Vagyis abból a tulajdonságukból, hogy a töltést megtartsák. Ezért van az, hogy a régebb óta használt mobilok gyakrabban merülnek.

Az éjszakai töltések ezt az élettartam csökkenést gyorsítják fel. Tulajdonképpen ha úgy vesszük, egy év alatt időnként 3-4 hónapig is töltőn van a telefonunk ahelyett, hogy csak a szükséges napi 1 órákra dugnánk azokat feszültségbe.

Néhány jótanács

Szakértők a következő tanácsokat adják az okostelefon-felhasználóknak.

Ne várd meg, amigo a töltöttségi szint 0 százalékra zuhan.

A teljes töltések gyorsabban kimerítik az aksikat, mint a részleges töltések. Az ajánlás szerint 35-40 százaléknál kell tölteni a készüléket.

Másrészt érdemes hűvösben tartani a telefont.

A magas hőmérséklet is az aksi rovására megy.  Talán a legfontosabb, töltéskor kivenni a tokjából, ha abban tartjuk.

Egy héten egyszer nem árt ki is kapcsolni az eszközt.

Persze a vicc az egészben az, hogy általában a drámai aksi-romlás a második évtől kezdve észlelhető, amikor a vásárlók egy jelentős része már lassan a készülék cserén gondolkozik.

Ha azonban ragaszkodunk a régi bevált eszközünkhöz, érdemes megfogadni a fenti tanácsokat a bosszúságok elkerülése érdekében.